Rólam

A Mona Graf Design mögött

Szia! Mónika vagyok, a Mona Graf Design alkotója.

Ez a kézműves  történet nem most kezdődött. A MGD eredetileg bőrdíszműves vállalkozásként működött, saját műhellyel, gépparkkal és erős kézműves háttérrel. Az évek során azonban egyre több technika és anyag talált utat a műhelyembe: a varrás mellé hímzés, fóliázás, gyertyák, kerámiák, buttonok és sok más kreatív munka érkezett. A kínálat velem együtt változott, bővült, és újra meg újra új lehetőségek felé nyitott.

Aztán az élet is hozott néhány nagyobb fordulatot. Először egy országváltás adta fel a leckét, majd a búzaallergia állította feje tetejére az életem. Nemcsak az étkezés, hanem az élet forgatókönyve is megváltozott. Ennek következményeképp a korábbi, kis darabszámú és erősen egyedi megrendelésekre épülő manufaktúra fokozatosan háttérbe került. Nem maga az alkotás tűnt el – inkább azt mondanám, újra kellett gondolnom, hogyan szeretnék és tudok tovább alkotni. 

Ebből az új irányból született meg a PastaFaktúra. Egy egészen más világ, amely mégis természetesen kapcsolódott ahhoz, amit az MGD-ben már évek óta építettem: az ötleteléshez, a kézzel készített részletekhez, a kísérletezéshez és ahhoz az örömhöz, amikor valami a gondolatból egyszer csak valódi termékké válik.

Az MGD-ben megszerzett tapasztalat ma is jelen van. Nem új műhely épül a semmiből – a meglévőt viszem tovább új irányokba.

Ma a Mona Graf Design elsősorban a PastaFaktúra kreatív műhelye. Továbbra is varr, hímez, sőt a plotter és a hőprés is előkerül . Itt készül a workshopfüzettől a kötényeken és apró kiegészítőkön át sok minden, ami a PastaFaktúra világát kézzelfoghatóvá teszi. Közben új technikákat próbál ki, új eszközökkel dolgozik. 

Ma a fókusz már  nem a csak egyedi személyre szabott termékekre épül, a mindent mindenkinek elkészítünk elv már nem vállalható. De továbbra is marad hely annak, hogy egy-egy ötlet egészen váratlan irányba induljon el.

Tehát ha meglátsz valamit, ami megtetszik, inspirál, vagy szívesen ajándékoznád valakinek, valami hasonlót – akár magadnak is, nyomd meg a gombot!

Nach oben scrollen